Június 22. vasárnap

BAKKER, EZ TÉNYLEG REPÜL!

Kora reggel valami koppanásra ébredtem. Hallgatóztam egy ideig, de mivel a szokásos városi zajokon kívül más nem szűrődött be, kimentem vécére, elintéztem a szokásos reggeli teendőimet, és baktattam vissza a Nescafémmal, amikor különös érzésem támadt. Az erkélyajtóhoz léptem, hogy szélesebbre nyissam, ám abban a pillanatban szegény bögrém elszállt, mint a győzelmi zászló, csinos foltot varázsolva a szőnyegre. Misha tenyere a számra simult, nehogy kiordítsam a vesémet, majd ez a seggarc nekitolt a falnak, és figyelmeztetően felemelte a mutatóujját.

– Ne sikíts! Beszélnünk kell.

Aprókat bólogatva jeleztem, hogy kussolok, így levette rólam a kezét, és hátrébb lépett.

– Mikor engedett be Timi? – hebegtem.

– Nem tudja, hogy itt vagyok. Csak most érkeztem – bökött az erkélyajtóra. – Azért jöttem, hogy megkérdezzem: abbahagytad a sorsalakítós dolgot?

– Egy fia álmom se volt azóta – vontam vállat. – Szóval hogy jöttél be?

– Berepültem – legyintett kelletlenül. – Nem volt álmod?

– Tizenkét napja nem.

– És ha lesz, ugye nem foglalkozol vele?

– Fogalmam sincs. Tudod, hogy mi a véleményem erről.

– Te pedig a mi véleményünket ismered.

– Ki az a mi?

Csúnyán nézett rám, így magam elé emeltem a kezem.

– Talán ha végre világosan elmondanád, mi folyik itt pontosan, könnyebben megérteném, miért tiltasz tőle ennyire. Ki az atyád és kik a testvéreid?

Misha nagy levegőt vett, majd egy sóhajjal együtt felelte:

– Isten az atyám. A testvéreim pedig az ő teremtményei.

– Mármint az az Isten? – mutattam fel az égre. – A kaporszakállú öreg?

– Az atyám nem úgy néz ki.

– És a tesók? Pufók, göndör hajú kis izémizék?

– Láttál már – mondta homlokráncolva. – Láttad az energiát.

– Üüüööö – megint az értelmes nyögés. – Az a szárnyad?

– A részem. Atyám is ilyen, és a testvéreim is. Nincs szükségünk porhüvelyre, csak ilyen esetekben, amikor be kell avatkozni, vagy egyéb dolgunk akad a földön.

– Uóh. Glóriád sincs?

– Angelika, ne mókázz megint!

– Most mi bajod? Minden képen ilyenek az angyalok. Tollas izék fényes karikával, fehér ruhában és negyvenkettes bicepsszel.

– Ti vizuális lények vagytok, kellett, ami megerősít. Annak idején ezért vettünk fel ilyen formát.

– És a szárny?

– Nincs szárnyunk. Viszont az ismereteitek szerint csakis szárnnyal lehet repülni, ezért így mutatkoztunk.

– Tehát mégis van. Mint egy látványelem.

Misha megint fújtatott egy sort.

– Ha akarom – biccentett, majd végigmért. – Fura. Teljesen nyugodt vagy.

– Nem nyugodt vagyok, hanem kómás, mert most keltem fel, és a kávém is kiömlött. Fél órán belül viszont éber leszek, és majd sikítok egy jót, ha így megfelel. Csak a hatás kedvéért.

Meglepetésemre Misha az íróasztalomhoz sétált, és lerogyott a székbe. Megfordult vele, majd ismét végigmért.

– Talán van megoldás a problémádra – mondta. – Legközelebb Attilával jövök, és megpróbál rajtad egy dolgot. Képes lehet rá, amire én nem. Talán ki tudja törölni a memóriádat. Ha így van, minden reggel eljövök, megkérdezem, hogy álmodtál-e, és ha igen, Attila törli a fejedből. Így nem kell gaztetted végrehajtanod, és minden rendben lesz.

– Attila?

– Nagyon jóindulatú. Segíteni fog.

– Várj, ti most… örök piócáim akartok lenni vegetálásom hátralévő részében?

– Az életed védelmében – bólintott Misha. – Az én ötletem volt – tette hozzá büszkén.

Úgy éreztem, le kell ülnöm. Az ágy túl messze volt, ráadásul el kellett volna suhannom Misha előtt, így lehuppantam a szőnyegre.

– Én ezt nagyon nem akarom – nyöszörögtem. – Megkaptad a csomagot?

– Igen, köszönöm – mondta enyhe mosollyal. Megint annyira más volt így.

– Akkor nincs miről beszélnünk. Nem óhajtok a játékszeretek lenni.

Misha felpattant.

– Azt hiszed, játszom veled? – csattant fel.

– Nem tudom, miféle lények vagytok, de emberpárti vagyok.

– Nem tudod? – Misha nagyot nézett. – Az előbb beszéltük meg!

Makacsul ráztam a fejem.

– Nem lehetsz angyal. Tökre nem ilyenek.

– Ez csak test – intett végig magán. – Miért nem hiszed, hogy jót akarok neked?

– Nemrég kis híján megfojtottál.

– Nem tudtam volna megtenni – felelte csendesen. – Most sem tudnám, és később sem. Soha nem öltem meg még senkit.

Nahát. Ideje volt, hogy válaszoljon egy egyhetes kérdésre.

– Gyakran öltök embereket egyébként?

– Dehogy! – vágta rá elszörnyedt képpel. – Nagyon-nagyon régóta nincs rá szükség, atyám most vár, és figyelemmel kísér mindent. Viszont az ilyen hibás lényeket nem hagyhatjuk garázdálkodni.

– Hibás lények? Hát miféle szerzet lennék én? – tártam szét a karom.

– Atyám bizonyosan tudja, de nagyon elfoglalt, nem zavarom ilyenekkel. Talán démonsarj vagy, vagy nefilim… Nem tudom.

– Hülye, a szüleim tök hétköznapi emberek voltak!

– És az ő felmenőik? – Misha szigorúan nézett rám. – Ilyesmibe nem avatkozunk be.

– Mármint ha egy démon felcsinál egy embert? Mert az nem sorsfordító? – Olyat sóztam a földre, hogy lezsibbadt a karom. – Különben is, miket hordasz össze? Ti mind nemtelenek vagytok!

Misha neheztelőn megcsóválta a fejét.

– Hová tetted a szemed és az eszed? – kérdezte. – Nézz rám! Azt mondtad, jó álca.

– De te angyal vagy, bakker, nem? – Ekkor esett le a tantusz. Hát persze, a nefilimek. Angyal-ember hibridek, óriások. Vicces mese. Tökre nem vagyok óriási a százhatvanöt centimmel. – Aha, tehát ezért tilos hozzám érned – mondtam, és éreztem, hogy elvörösödök. – Lehettél volna Natasha… – Lebénultam az újabb felismeréstől.

– Nem én választom meg a testet. Attila csak viccelődött. A férfitest erős és szívós, könnyebb boldogulni vele.

– És az orrvérzés…

– Kellett egy kis idő, míg tökéletesen megtanultam irányítani.

– És hol van most annak az embernek a lelke? HOL VAN AZ IGAZI LAGRANSKY MISHA?!

– Nem létezik. Ez egy angyali porhüvely, ami megsemmisül, ha távozom. A nevet újságban láttam.

– Ez nem semmi. – Sápadozva meredtem Mishára. – Tákoltál egy testet magadnak?

– Készen volt már.

– Jah, hogy kikaptad a gardróbból.

Pár percre csend lett. Szinte fájt, ahogy nagy csikorgással elindultak az agykerekeim. Misha tehát angyal, színtiszta energia egyszer használatos porhüvelyben, és rám van kattanva. Egész jó sztori, beküldöm Spielbergnek. Most pedig lépek aludni.