Összeroppantam a
munkahelyen. Miután nem akartam, hogy teljesen hülyének nézzenek, előadtam egy
rosszullétet, így a főnök hazaengedett. Nem nagyon szimuláltam, tényleg szarul
voltam. Azonnal a bogyóimat akartam, csak ezen kattogott az agyam egész úton, DE
AZ ORRVÉRZŐS ISMÉT BELEVÉRZETT A TERVEIMBE!
A sétálóutcán rikított
az ékszerüzlet előtt szép sárgán, és persze nem a gyűrűket nézte. A tenyerébe
folydogált, nekem meg az agyvizem kezdett forrni, így sürgősen továbbrobogtam a
fagylaltosig. Vettem jégkását, de nem tudtam beleenni, mert Mr. Bloodynose még
mindig nagyon csordogált. Senkinek se tűnt fel, csak nekem, meg egy kislánynak,
de sokáig nem tudta bámulni, mert az anyja elcibálta onnan. Kit érdekel egy
közmunkás, ugye?
No, Teréz anya
befigyelt, és míg közeledtem, a gyomrom emelkedett, és majdnem hánytam is,
mikor a hülye hosszan visszaszívta a vérét. Direkt nem néztem a kirakat
üvegére, nehogy meglássam a véres képét. Megkocogtattam a vállát.
Azt hittem,
lepetézek, mikor megfordult. Legalább harminc évvel fiatalabb volt, mint eddig gondoltam, csak az orra alatt vöröslő vérbajusz bizonyította, hogy nem teleportált
a helyére más, míg odaértem. Pár évvel lehet idősebb nálam.
Hirtelen az eget
kezdte kémlelni, és újabb adag vért szippantott a szájába. Gyorsan a kezébe
gyömöszöltem a kása mellé kapott szalvétát. Szerencsére nem fújt bele semmit,
csak az orra alá nyomta, és kábé úgy nézett rám, mintha ufó lennék.
– Zsebkendőt
kéne venned – javasoltam. – Öt méterre van a vegyesbolt.
(Mr.
Bloodynose-nak határozottan kékebb szeme van, mint nekem. Viszont nagyon
idiótán tud vele nézni.)
Nyomkodta tovább
a zsepit, bámult, én pedig elkezdtem bíborfüggönyt ereszteni az arcom elé. Ki
nem állhatom, ha mustrálnak, márpedig ő azt csinálta és vérzett.
Felé tartottam a
poharat, bár inkább a képemet kellett volna hűteni vele.
– A hideg
összehúzza az ereket.
Bloodynose a
szemét húzta össze, én meg azt latolgattam, merre ugorjak a készülődő pofon
elől. Mást nem néztem ki ebből a tekintetből meg az orra fölött mélyülő barázdáról.
Tehát zaklatásnak veszi Teréz anya gondoskodását. (Szép az orra. Egyenes,
kicsit hegyes, és aranyos orrcimpái vannak. Hogy a frászkarikában tudtam ezt megfigyelni,
miközben épp elsüllyedtem?)
– Akkor nem
is zavarlak tovább – makogtam, de mire megfordultam volna, szó nélkül kikapta a
kezemből a poharat, és a szívószálról tudomást sem véve magába döntötte a
jégkása felét, aztán a homlokához kapott és felnyögött. Agyfagyás. Szomjas volt
szegény.
– Védőitalt
nem kaptok, ha már ilyen melegben robotoltok? – kérdeztem. Gondoltam, műszakban
van, mi másért lenne rajta megint a kék munkásnadrág meg a sárga mellény? Igaz,
szemétszedős csipesze most se volt, se seprű, se szemeteszsák.
Bloodycutenose
szuszogott még párat, majd kiitta az összes kását. Megint nyögdécselt egy sort,
aztán egész másként nézett rám. Költővé vedlettem át ettől a nézéstől. A szeme
mintha kivilágosodott volna; olyan lett, akár a felhőtlen nyári ég. Ah! Eleresztett
valami mosolykezdeményt (szexi szája van és pont), de a kellemes összképen
nagyban rontott az orrából fáradhatatlanul csordogáló vér.
– Egészségedre!
Én most megyek. Szia!
Bloodynose
arcára megint értetlenség ült ki. Se köszi, se csá, csak gusztált bamba fejjel,
így otthagytam az üres pohárral meg a véres szalvétagalacsinnal.
El is
feledkeztem a bogyóimról aznap. Sóban sült csirkét vacsoráztam céklasalátával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése