ORRVÉRZŐST
MISINEK HÍVJÁK!
No, szóval
épp hazafelé kúsztam az edzőteremből (Imi rágerjedt a fahéjhajamra, de
legközelebb viszek aknavetőt és lelövöm), orrvérzős pedig ugyanott állt, mint
múltkor, a zebránál, ugyanabban a munkásszerelésben. Most volt nála zsebkendő,
azt gyömöszölgette a cimpái alá. Nem ment át, elkönyveltem, hogy rám vár. Melléértem,
és vonszoltam volna magam tovább, amikor megszólalt:
– Szpaszíba.
– Tessék?
Rám nézett olyan
ártatlan képpel, és a homlokát ráncolta, mintha gondolkozna.
– Szpa…
koszonőm.
No, Bloodynose
biza nem magyar, az már fix, és megismer hatszázhatvanhat árnyalattal
világosabb hajjal is úgy, hogy háttal áll. (És ahogy formálta az O betűket…
Húst kell ennem sürgősen.)
– Szívesen,
de látom, nem használt.
Megint úgy
nézett rám, mintha kábé elkezdtem volna vinnyogni, hogy „tralalla, megjött
Barbapapaaa”, és tovább áztatta a zsebkendőjét az orra alatt. Leesett, hogy
alighanem gőze sincs, mit hadoválok.
– Nem vagy
magyar? – Ez aztán roppant értelmes kérdés volt. Amíg bámult és csikorogtak az
agykerekei, jobban szemügyre vettem, és megint koppant a tantusz: orrvérzősnek
tipikus szláv feje van, mégpedig a szerencsésebbik fajtából. Szélesebb arc (de
nem tányérfej), pici fül, alacsony homlok, középbarna, sűrű haj, kék szem, normális
szemöldök (tehát nem téglaalakú, és nem egyetlen hosszú szőrpamacs), szép orr
(a vért leszámítva), vastag, arányos száj. Nem kollagénpüffedt, fényesen
csillogó hidegrázós, hanem hosszanti barázdákkal szántott (nem a kiszáradástól
berepedt). Biztos jó a tapadása…
– Miska
ruszkaja! – harsant ekkor a hátam mögött egy hang, hurutos röhögéssel
megspékelve.
A hanghoz köpcös,
erős ötvenes fószer társult, túlságosan betörve az aurámba, ráadásul
kocsmaszaga volt. Meg füstöltsonka. Farmerben és koszos kockás ingben feszített,
és úgy mért végig, ahogy én szoktam a Mackóban a süteményes pultot,
megállapodva a málnahabosnál (ez jelen esetben a mellem volt, holott nyakig beburkoltam.)
– Mire
vársz itt, Miska? – recsegett a hapsi a mellemnek.
Bloodynose
megtörölte az orrát, és kicsit megroggyant, ahogy a köpcös lapockán vágta,
holott határozottan nem nyikhaj alkat. (Ha már itt tartunk, a zebra felé menet
megnéztem hátulról is. Szép feszes és formás a fenekén a munkásnadrág.)
– Megint
nem érted, mit mondok, mi?
– Szia,
Sanyi! – bökte ki Bloodynose.
– Megy ez!
– vágta hátba a köpcös. – Mikor mész már orvoshoz? Tudod, DOKTOR! –
harsogta, és Misi orrára mutatott, aztán fejcsóválva rám nézett. – Állandóan vérzik
ez a gyerek.
– El kell
süttetnie az ereit – bólintottam, kicsit arrébb húzódva a sonkaszagtól. Ekkor
jöttem rá, hogy noha Misi napok óta ugyanabban a gúnyában rója a várost a legnagyobb
hőségben, nem árad tőle semmilyen bűz. Sőt, nem izzadt, a homloka se
gyöngyözött, ellentétben Sanyibával.
– Ja, én is
azt mondtam, de szerintem nem fogja fel. Kicsit orosz, meg egy kicsit… gyagyás –
mondta az öreg szánakozva, és a halántékán forgatta a mutatóujját.
Tehát Misi orosz
bevándorló vagy vendégmunkás, épp egy kukkot tud magyarul, szellemi fogyatékos
és vérzékeny is. Tényleg megsajnáltam.
– Elég
nehéz lehet neki – jelentettem ki teljes meggyőződéssel. – Ráadásul ilyen melegben
dolgozni…
– Dolgozni?
– Sanyibá felröhögött, és ismét odasózott egyet Misinek, aki egész
végig a járdát bámulta olyan érdeklődve, mint legalább a Sixtus-kápolna freskóit
látná. – Hót biztos, hogy nem dolgozik. Járja a várost egész nap, ha meg nem,
akkor az ablakban csüng és a galambokat lesi, vagy a ház előtt ül a padon. A
bisztróból hazafelé menet szoktam vele beszélni. Mondjuk szerintem semmit se
ért, csak a nevét tudja. Két hete költözött a Móricz utcába, átellenbe.
Kezdett
idegesíteni Sanyibá vigyora.
– Egyedül?
– Hát eddig
senkit se láttam vele.
Hirtelen
bevillant elém a majálisos jelenet, amikor Misi egy kuka mellett állva vérzett
a Siós dobozra. Ezek szerint csak elbújt, vagy innivalót keresett. Legutóbb is
rém szomjas volt. Nem munkás, nem hajléktalan, viszont nem törődik vele senki.
El tudtam képzelni, hogy a szülei reggeltől estig melóznak, őt meg le se
tojják. Oké, felnőtt, de basszus, ha fogyatékos, hogy hagyhatják magára?
Munkásgöncben szomjazik és vérzik egész nap, és nem mer bemenni a boltba zsebkendőért,
mert nem tud magyarul. Mi lesz, ha egyszer összeesik? A legszerencsétlenebb
öltözetet választotta, mert így senki se törődik majd vele. Egy munkás kicsit
sokat piált meló után, ennyi. Akár az ablakon is kieshet madárnézegetés közben.
Misi abbahagyta
a láthatatlan freskó tanulmányozását, és Sanyibára nézett.
– Én megyek
– mondta komolyan és érthetően.
– Menjél,
Miska, barangolj egyet! – verte hátba Sanyibá, és velem együtt csendben nézte,
ahogy szegény Bloodynose elindul a belváros irányába.
Csak álltam és
emésztettem a hallottakat, amikor Sanyibá felém fordult.
– Én nem
tudom, miféle népek ezek, de szegény Miska elvérzik egyszer.
– Két hete
vérzik? – kérdeztem felocsúdva. Megint elborított a sonkaszag.
– Lehet,
hogy már előtte is vérzett, fene tudja. Biztos a baja miatt.
– Baja?
– Hát
hibbant – vigyorodott el Sanyibá, én pedig úgy döntöttem, nem nézem tovább a
sárga fogait. Azt a hármat a két fekete csonk meg a három üres hely mellett.
– Hát
viszlát! – mondtam, és sietve távoztam is.
Misit nem láttam
már aznap, de elhatároztam, hogy beszélek vele, akárhogy. Tényleg nem
szórakozhat egy ki tudja, mióta tartó orrvérzéssel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése