Miért büntet az
élet? Nem tehetek róla, hogy nem tudtam elmenni Vönöckre! Nem vagyok
mindenható, basszus!
Ma 16:58, bódéi
körforgalom, kék Simson beállt hátsó kerékkel kontra padragi helyi járat.
Guruló bukósisak…
18:50 BLOODYNOZE
NEM IS MISI, HANEM MISHA (bár a Misha is Mihály, egyre megy), és nem szereti a Songoku pizzát. Na, csak szép sorjában. Most értem haza.
A Simsonos elküldött
az anyámba, amikor kiléptem elé egy 60 centis pizzás dobozzal, de amint berúgta
a motort, hallotta, ahogy kattog a lánc, és hálát adott az égnek. A menetzajtól
nem vette észre. Mutatta is a meggyengült láncszemet, aztán elbúcsúzott, és
tovatolta a járgányt. A padragi helyi járat közben komótosan elrobogott
mellettünk. Mily csodás, ugye?
Elégedetten
caplattam haza, amikor a domb tetején megláttam orrvérzős Misit a buszmegálló
padján, kék-sárgában. Abban a pillanatban szerettem volna visszafordulni,
egyrészt mert szokás szerint csöpögött, másrészt mert biztos voltam benne, hogy
követett. Mit keresnivalója lenne a város peremén? Ez azért megijesztett, de én,
aki a haláltól se félek, nehogy már egy szellemileg visszamaradott férfitól berezeljek.
Mentem hát
tovább, és amikor elhaladtam mellette, jó hangosan ráköszöntem, mert úgy
láttam, épp új láthatatlan festményt elemzett a földön (tarkította néhány csepp
vérrel), miközben a padba kapaszkodott.
– Szia,
Misi!
Mint aki álomból
ébred, úgy nézett fel rám, és rögvest az orra alá nyomta a zsebkendőjét, de nem
szólt, így vállat vonva léptem tovább.
– Nem Misi
– szólt utánam.
– Hát? –
néztem vissza.
– Misha.
(Utánanéztem, így írják.) Úgy bámulta a pizzás dobozt, mintha rakétavető lenne,
aztán az arcomat fürkészte.
A tudattól, hogy
nem ép szegény, egészen ellazultam, nem hozott zavarba a nyílt mustra.
Visszaléptem elé, és lejjebb eresztettem a dobozt.
– Nem vagy
éhes?
Nem értette, így
kinyitottam a fedelet. Rögtön kifelhőzött a tömény illat, ám Misha hátrébb
húzódott és elfintorodott, jelezve, ő aztán nem kér ebből az ocsmány karikából.
– Nem
szereted a gombát, mi? – Visszazártam a dobozt, és mivel kezdtem nagyon
hülyének találni a helyzetet, leültem mellé, a pizzát pedig jó messze toltam.
Előhalásztam egy kis csomag papír zsebkendőt, és Misha elé tartottam. –
Tartalékba.
Azt hiszem,
Misha hirtelen megfagyott, mert még levegőt is elfelejtett venni. Zöld
marslakónak látszottam, vagy nem tudom, de megint csúnyán nézett rám, viszont
most átsiklottam efelett, mert épp csendben döbbengettem. A szél ugyanis elvitte
a pizzaszagot, és mishaillatot hozott. MISHÁNAK KÉK LENOR ILLATA VAN! Kimosta a
cuccát, vagy minden nap másikat húz, mindegy is, de IMÁDOM A KÉK LENORT! (Meg a
narancssárga Silant. Öblítőismeretből jelest kapnék.)
Misha a zsebébe
kotort, és két halom tiszta zsebkendőt mutatott elém.
– Aha! –
mosolyogtam. Nem volt szükség Teréz anyára. – Doktor?
Összehúzta a
szemöldökét, majd némi gondolkodás után megrázta a fejét.
– Nem kell
doktor – jelentette ki. (Tök szexi szigorú tekintettel.)
– Mióta
vérzik az orrod?
Újabb fél perc
gondolkodás.
– Április
tizenöt.
(Érti, amit
kérdezek!)
– Majdnem
két hónapja, és nem voltál orvosnál! – fakadtam ki, mire egészen megrettent
képet vágott, és arrébb nyomta magát a padon. Máris visszavettem a hangerőből.
– Elkísérjelek?
– Nem kell
doktor – ismételte makacsul. – A test megszok.
– A vérzést
nem lehet megszokni. Gyere velem, jó? – mondtam, és még a kezemet is
nyújtottam, mint egy óvodásnak. Muhaha, anyai ösztönök.
Misha azonban
nem kért belőlem, még arrébb húzódott.
– Nem! –
morogta összeszorított szájjal, és elfordult, akár egy durcás kisfiú.
– Akkor
nem. Viszont neked adom ezt a zsepit, biztos szükséged lesz rá. Szia!
Ott is hagytam,
mielőtt nekiállt volna hisztizni. Nem vagyok kiképezve az ilyesmire.
Misha nem szólt
semmit, és amikor a kanyarban visszafordultam, már nem volt sehol. Micsoda nap!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése