„AKARLAK.”
Na, tessék.
Nincs elég bajom, még tetézi egy kiéhezett angyal, közölve az előbbi mondatot
TELEFONON. Misha reggel nem jött el, ám nem sokkal az ébredésem szokott
időpontja után csörgött a mobilom. Az alábbi, meglehetősen nyomorult párbeszéd
zajlott le:
– Tessék.
– Én
vagyok.
– Ki az az
én?
– Misha.
– Mi a… Telefonálsz?!
– Így
egyszerűbb. Álmodtál valamit?
– Igen,
gömbölyűt és elgurult. Meg valami medencés partit is. Semmi autós, motoros,
biciklis, utcás.
– Az jó.
Tíz másodperc
csend.
– Honnan
hívsz, Misha?
– Szereztem
telefont. Ezentúl így tartjuk a kapcsolatot.
– Mi az,
beosztottak irodára?
– Nem. Nem
bírom a közelségedet.
– Üüüööö…
Hja, tudom, hogy elviselhetetlen vagyok.
– Igen. Nem
válthatok testet, ebben kell végigcsinálnom. Meg kell tanulnom uralni.
– Most úgy
mégis miről motyogsz?
– Arról,
hogy elviselhetetlenül akarlak, Angelika.
Ismét tíz
másodperc csend.
– Mondj
valamit, Angi.
– Erre nem
tudok. Meséltél a szabályról: tilos hozzám érned.
– Így van.
– Ámbár fogalmam
sincs, miként derülne ki, ha mégis megtennéd, míg a privát zónámban vagy, amit
ugyebár nem figyelhet senki…
– Angi, te
hallod is, amit mondasz?
– Igen,
összevissza zagyválok, nagyon korán van még.
– Akkor jó.
Mert nem akarom, hogy ezt érezd, amit én.
– Mit is?
– Most
kikapcsolom ezt a készüléket. Holnap reggel felhívlak.
– De a
parkoló…
– Veszélyes
vagyok. Most nagyon…
Angolos
telefonletevés. Bammeg, így mégis hogy legyek épelméjű?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése