Július 1. kedd

Tehát regélek. Tegnap, útban Misha lakásához beugrottam kaját venni, megelőzendő az átlagosnál sűrűbb agybajt, de akkor még nem sejtettem, hogy mit sem ér. Az úton megint némán baktattunk, majd ismét megállapítottam, milyen lepukkant helyen kénytelen létezni ez a szerencsétlen.

– Szebb albérletet nem találtál? – kérdeztem, miközben szemügyre vettem a tűzhelyet, ami tekintve, hogy Misha sosem főz, meglehetősen lestrapált állapotban volt, ahogy a pult is. Tuti valami mesterszakács-palánta gyakorolt ezelőtt, és itt tanult meg palacsintát dobálni. Mi mástól lenne zsíros a plafon? Ámbár, ha pörköltet robbantott…

A fürdőszoba sem volt kevésbé ronda, de legalább nem találtam se hajat, se szőrt, mint Mariettáéknál. Csak némi penész feketéllett a csempe fugáiban, meg egy-két pókháló libegett a huzattól. Az viszont érzékenyen érintett, hogy sehol sem láttam tusfürdőt, vagy legalább szappant. Sőt, fésű sem volt, ámbár ez magyarázattal szolgált Misha örökké kócos fejére. (Nem mintha rosszul állna neki.)

– Mondd csak – jöttem ki a fürdőből, és gyanakodva méregettem Misha pólóját, amit tőlem kapott –, az oké, hogy nincs szükséged kajára, de… ugye fürödni azért szoktál?

Misha csak pislogott rám a konyhaszéken ülve.

– Csontszáraz a kád meg a mosdó is, mint amit ezer éve nem használtak – magyaráztam. – A csapot beszőtte a pók.

– Nem szoktam – vallotta be ártatlan képpel. – Nem gondolom, hogy attól emberibb leszek.

– Emberibb nem is, csak kevésbé retkes.

– Nem vagyok retkes – vetette ellen.

– Hónapok óta vizet se láttál, és nem vagy retkes. – Éreztem, hogy kezd összeveszni bennem a szendvics meg a narancslé. Szerettem volna nem belegondolni, mi van Misha ruhája alatt meg a fején, de ennek oka most véletlenül sem a testi vonzalom volt. Egy pillanat alatt kihunyt bennem mindennemű erotikus célzatú érdeklődés. Úgy éreztem, hányni fogok.

– Annak látszom? – Misha csodálkozása őszintének tűnt, ahogy megtapogatta az arcát, majd a hajába túrt, végül megszagolta a pólóját. – Pedig karbantartom a testet.

Inkább a nikotinfoltokat kezdtem figyelni a fal és a plafon találkozásánál.

– Víz és étel nélkül?

– Folyamatosan eltávolítom róla a szennyeződést, ami éri – mondta, és mintha sértődöttséget éreztem volna a hangjában.

– Végül is, ha nem kajálsz, anyagcseréd sincs – húztam el a számat, aztán eszembe jutott a szombati jelenet, amiben Misha épp a hátam mögött nyomult a szekrénynél. – Vagyis van – tettem hozzá még erősebb gyomorgörccsel.

– Tudok enni. Fürödhetek is, ha akarod.

Olyan végtelenül naiv fejet vágott, hogy felröhögtem.

– Miattam aztán ne sanyargasd magad. Ha ultrahangban mosakodsz, a te dolgod, csak váratlanul ért a felismerés, bocs. És ja, gondolkodhattam volna, mielőtt beszólok, hiszen mindig olyan illatos vagy, hogy legszívesebben beléd harapnék.

Na bakker. Emésztés közben még idiótább vagyok, mint éhesen. Miután kellően leizzadtam zavaromban, elcsigázottan gondoltam a mosdóban karikázó pókokra.

– Haza kéne mennem – mondtam.

– Estig biztosan nem engedlek.

– De nagyon melegem van. Szakad rólam a víz.

– Én meg tudlak tisztítani…

– Na menj a francba! – legyintettem.

– Azt most nem tehetem, és te sem – mormolta hűvös nyugalommal. – Mindenképpen itt maradsz. Ha kell, lekötözlek.

– Vagy leütsz.

– Vagy leütlek – bólintott.

– Micsoda férfi, papám! – A szememet forgatva huppantam le az előszobában, hogy legalább a műpadló hűtsön valamicskét. Továbbra is izzadtam, mint a ló. – Jaj, de utálom! – nyöszörögtem. – Ha már te úgyis hanyagolod, mi lenne, ha birtokba venném a fürdőt? Tíz percen belül molekulákra fogok olvadni itt.

– Menj csak – intett kegyesen.

Kínomban azt sem érdekelt volna, ha benyit, olyan jólesett a hideg zuhany. Hosszan áztattam magam, végül úgy döntöttem, a fejemet is csap alá dugom, lesz időm megszáradni, ha ez a tuskó tényleg csak este enged szabadon. Törölközés nélkül magamra rángattam a gönceimet (fehérnemű nélkül, mert az már csatakos volt, így aztán hamarosan remekül átlátszott a felsőm a víztől, de kit érdekel, ugye, mert ez nem az én privát zónám). Kitocsogtam a konyhába, elpakoltam a cuccaimat, majd az ablakon betűző nap láttán hátraarccal a szoba felé vettem az irányt.

– Szereztem neked valamit – jött utánam Misha, és az orrom elé tartott egy jókora ventillátort. – Azt mondták, ez majd segít.

– Ki mondta?

– Az eladó az Euronicsban.

Az első gondolatom az volt, hogy röhögő görcsöt kapok, de inkább rávetettem magam a ketyerére, és pár pillanattal később átszellemülten libegett a hajam a szélben.

– Következőre légkondit hozz, légy szíves – mormoltam elégedetten, aztán elképzeltem Mishát, ahogy habogva magyaráz a boltban. – Honnan van pénzed?

– Az csak úgy van – vonta fel a vállát Misha, és leült velem szemben a szőnyegre. Nem tudtam elsiklani afelett, hogy a mellemet nézi. Hiába is, a pólóm vizes volt, a szellő pedig hűvös.

– Hja, a porhüvely mellé buksza is jár.

– Nem kell mindenről tudnod.

– Oké, oké.

Kellemes csend állt be, csak a ventilátor zizegett, és már kezdett nehezülni a szemhéjam, amikor:

– Nagyon szép vagy, Angi.

– Mi van? – Egyből felpattant a szemem, és ráeszméltem, mi a szitu. A falnak dőlve, felhúzott lábbal fetrengtem, mint a jóllakott óvodás, szoknyám alatt semmi, így valószínűleg remek rálátás nyílt mindenre. Túl kellemes volt a póz, hogy érdekeljen. – Mi lenne, ha nem kukkolnál a lábam közé? – morogtam.

– Nem a lábad közé nézek, hanem a hasad és a nyakad közé.

– Ha te ilyen mazochista vagy, akkor csak nézz.

– Be kéne takaróznod.

– Hülye vagy? Azonnal megsülök. Menj ki, ha felzaklat a látvány. Különben is, hamarosan idő van, kezdek dühbe gurulni.

– Gondolj másra! Gondolj arra, hogy…

Bakker, most látom, már megint mennyit írtam. Folyt. köv. holnap.