Június 28. szombat

Semmivel sem érzem jobban magam, sőt. Éjjel aludtam vagy másfél órát, így kellően mosott fos állapotban riadtam arra, hogy meztelen vagyok, valaki az ágyam sarkán ül és tépi le rólam a takarót. Szerencsére csak alvásparalízis volt, de kellően elcseszte a reggelemet, így meglehetősen paprikás hangulatban csámpáztam ki a mosdóba. Timi még kómált, így rittyentettem egy Nescafét, felszerelkeztem némi Pilóta keksszel (roppant tartalmas reggeli, igen), és úgy döntöttem, ezúttal a friss levegőn kávézgatok a szokásos Minimax helyett. (Hja, korán reggel csak az nézhető.) Ebből persze nem lett semmi, amikor majdnem átestem az erkélyajtó tövében ücsörgő Mishán.

– Jézusmária! – bukott ki belőlem (a bögrémből meg a kávé, rá Misha sárkányos ingére).

– Csak én vagyok, nem Jézus – mondta és feltápászkodott. Kurta pillantást vetett a vállán virító kávéfoltra, majd összehúzott szemöldökkel nézett rám. – Nagyon fáradt vagy.

– Nem aludtam jól. Gyere be, kisikálom az ingedet, mielőtt beszárad a folt.

– Nem szükséges – vont vállat. – Majd lecserélem.

– Ne vitatkozz! – Enyhén ingerült parancsom hatott, Misha becammogott mögöttem, majd megtorpant az ajtóban. Kérdőn meredt rám. – Mi az, szégyellős vagy? – morogtam. – Majd elfordulok.

– Nem vagyok szégyellős. – Ezt bizonyítandó neki is látott a vetkőzésnek. Egyből emelkedni kezdett a vérnyomásom. – Csak tudni akarom, álmodtál-e.

– Ja… Nem. Nem volt időm a bárányszámolgatás alatt.

Misha megállt gombolkozás közben, és értetlenül felvonta a szemöldökét.

– Bárányok?

– Ah… aha – hebegtem. A félig szétnyílt ing sejttette, mi van alatta, és nem éreztem elég erősnek magam, hogy elviseljem egy ilyen pasi félmeztelen látványát. – Ezerötszáz körül meguntam, és bedobtam a szunyát. Te hogy aludtál?

– Sehogy. – Levette magáról az inget, ám amikor elindult felém, önkéntelenül hátráltam, és nem tudtam, hova nézzek. Fránya fehérjehiány. – Csak oda akarom adni – mondta, és megtorpant. – Mi ez a hirtelen félelemérzet?

– Semmi – vágtam rá, és kikaptam a kezéből a ruhát. Sürgősen elvonultam a fürdőbe, és amíg sikáltam a foltot, hideg vízzel locsoltam a képemet, mielőtt öngyulladást produkálok. A fene essen Mishába, miért nem bírt valami nyikhaj bölcsész bőrébe bújni? Most mi a nyavalyát adjak rá? Félmeztelenül csak nem repkedhet a városban.

Visszabaktattam a kimosott inggel, kiakasztottam az erkélyre, majd a szekrényben kezdtem kotorászni. Jó lesz neki valamelyik pizsamának használt batárállat pólóm is. Előhalásztam (vigyázva, nehogy kiguruljanak bizonyos segédeszközeim), de amikor elléptem onnan, beleütköztem Mishába. Közvetlenül mögöttem állt, míg én a kis törölközőbe csomagolt játékszereimet tologattam a polcon, bakker! Akkorát ugrottam, hogy majdnem beestem a szekrénybe, de Misha elkapott, és magához húzott. Úgy, hátulról, aztán átölelt, és a nyakamra lehelte:

– Attila elmondta, hogy nehéz lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire.

– Mi nehéz? – motyogtam bénultan, aztán egészen pánikba estem, amikor kicsit feljebb csúszott a keze. Felvisított bennem a vészvijjogó, hogy nincs rajtam melltartó. Csak a rövidgatya meg a póló választott el tőle. Ja, meg az ő nadrágja, ami furamód nyomott a derekam felett. Francba, francba!

– Hogy teljes mértékben uraljam a testem – sóhajtotta a fülembe. – Nem megy. Úgy nem, ha folyton rá gondolsz.

– Mire gondolok? – Ha még egyszer a fülembe lehel, esküszöm, hogy felrobbanok.

– Testi kontaktusra.

Megtámaszkodtam a szekrényen, mert nem bírtak el a lábaim.

– Tévedsz. Szándékosan kizártam a fejemből.

– Tessék?

– Egészen az utóbbi tíz másodpercig eszemben sem volt… a testi kontaktus.

Misha úgy lökte el magát tőlem, hogy tényleg nekifejeltem a polcnak. Sajgó homlokkal, vérvörösen, agyvérzésgyanúval fordultam meg, míg Misha tátott szájjal bámult.

– Igazat beszélsz? – nyögte, és egészen az íróasztalomig hátrált. – Tényleg nem gondoltál rá?

– Nem én. – Így volt. Ő a hunyó.

– Ez nem lehet igaz – sápadozott. – Akkor én… én magam… – Beletúrt a hajába, és rémülten pislogott. – Színtisztán az én érzésem volna? Lehetetlen!

Néztem, ahogy magában hebeg, és kezdtem mulatságosnak tartani a helyzetet. Szegény rájött, miként működik a férfitest. Biztos voltam benne, hogy szívesebben lenne Natasha.

– El kell mennem. Mennem kell. Nem maradhatok itt – sorjázta a fejét csóválva, de nem mozdult. Felé nyújtottam a pólót.

– Akkor menj.

Kitépte a kezemből, és elviharzott. Az ingét is vitte. Sajna pont nem láttam, miként bont szárnyat, de legközelebb tuti megfigyelem.

Most pedig veszek egy hideg zuhanyt.