MISHA EGY BAROM.
Bár ezt eddig is tudtam.
Az új menetrendünk
szerint leültünk a buszmegálló padjára (jobbnak látom nyilvános helyen
mutatkozni vele, nehogy ráugorjak), két mondatban elmeséltem neki, mi történt
ma, aztán rajtam volt a sor, hogy kérdezzek.
– Mi
történik azzal, aki meghal?
Frappáns
kérdésem zavarba hozta.
– Eltemetik
vagy elégetik – mondta.
– A
lelkével mi lesz? – Az égre mutattam. – Felmegy a virágoskertbe?
– Erről nem
mondhatok semmit.
– Miért
nem? – Nosza, rajzoljuk fel az első karikát a mutatóujja bütyke köré. – Hadititok?
– Második kör. Nem húzta el a kezét, jó jel.
– Olyasmi.
– Létezik
tüzes verem, ahol a rosszak pörkölődnek? – Harmadik és negyedik karika. Misha
hallhatóan nyelt. – Cipzár van a számon, nem mondom el senkinek.
– Erről nem
beszélek.
– Ugyan, ez
már nem olyan nagy dolog, hiszen tudom, mi vagy, és…
Megragadta a
karomat, aztán elengedte. Végül a térdemre csúsztatta a kezét, tenyérrel
felfelé.
– Folytasd! – mondta.
– Szeretném
tudni, hová kerülök, ha meghalok.
Bakker, amilyen
forró a szája, olyan hűvös a marka. Határozottan jólesett volna kicsit
beburkolni vele a homlokomat, mert kezdtem megfőni.
– Az
előbbit folytasd. – Rántott egyet a kezén, hogy felfogjam végre, mit akar. Ohó,
tehát simogassam. Az álszent vénség! Oké, ha ez kell neki. Csigavonalakat
kezdtem firkálni a tenyerébe, majd haladtam sorban az ujjain. A másodiknál
tartottam, amikor Misha lejjebb csúszott a padon, és kényelmesen hátradőlt. –
Ez elképesztő… – sóhajtotta.
Szerettem volna
tudni, mire gondol, de annyira belemerültem az elégedett képe látványába, hogy
inkább hallgattam. És firkáltam, miközben megállapítottam, hogy egyetlen roppantással
összetörhetné a kezemet. Vajon miket tudna kezdeni ilyen erővel? Mármint
rajtam. Vagy alattam. Vagy tökmindegy.
– Haza kéne
menned – mondta ekkor bizonytalanul. Ó, igen. Rájött, hogy beindult a
fantáziám.
– Szerintem
is. Rém meleg van.
– És te nem
bírod a meleget – motyogta lehunyt szemmel.
– Túl sok
rajtam a gönc.
Erre csak
mormolt valamit, aztán felpattant a szeme. Épp belevéstem a körmöm a tenyerébe.
– Ezt ne
csináld még egyszer! – mondta fojtottan, és elrántotta a kezét.
– Oh,
szenzitív a porhüvelyed.
– Az. Éles
a körmöd.
– Bocs,
tavalyelőtt leszoktam a körömrágásról – húztam el a számat. Behh, egy kis
karmolástól ríva fakad mindjárt, micsoda nyafka angyal ez?
– Inkább
menj haza – morogta, és a térdén támaszkodva előredőlt. – Most.
– Ahogy
óhajtod – pattantam fel. Ez még nálam is labilisabb, bakker.
– És ne
karmolj meg még egyszer, mert következményei lesznek – szólt utánam. Erre már
visszanéztem.
– Talán
megütsz? – kérdeztem gúnyosan. – Vagy ezért is az életemmel fizetek?
– Nem.
Szeretkezni fogok veled akaratod ellenére.
Lepottyant az
állam, aztán elsápadtam, elvörösödtem, végül kivert a víz.
– Sohanapján,
te tahó! – nyögtem ki, és sürgősen elrobogtam, mielőtt odaomlok a járdára.
Kajafétises és
mazochista is. Papám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése