Mishának esze
ágában sincs leszállni rólam, és parancsra hivatkozva szívnia kell a véremet. Munkába
menet, hajnali kómám közepette messziről láttam, hogy megint a (tömör
felhőkkel takart) napfelkeltét sasolja a parkolóból. Sajna nincs kerülőút, amin
elosonhattam volna mellette, így kénytelen voltam szippantani egy kis
lenorillatot.
– Szervusz.
– A szokásos nyomi köszönése.
– Jó
reggelt. – Mentem volna tovább, de elkapta a karomat, és szorosan maga mellé
húzott. Már épp magasugrásra készült bennem a frász, hogy felken a villanyoszlopra,
de csak a fülemhez hajolt.
– Volt
álmod? – suttogta. Naná, hogy még a talpam is libabőrös lett. Mi a fenéért
ilyen forró a lehelete?
Gyorsan
körülnéztem, de Attilát nem láttam sehol.
– Nem volt.
– Akkor jó
– sóhajtotta a nyakamra, és elengedett. – Kettőkor itt leszek.
– Miért is?
– A lúdbőrzésem abbamaradt, helyette az epém kezdett ömleni. – Munka közben
nincs időm aludni, nem fogok álmodni semmit. Nem muszáj idefáradnod.
– Pár
percet kérek az életedből.
Meglepett a
gyengéd hang. Jobbnak láttam, ha nem nézek a szemébe, és légcserélni is
elfelejtek.
– Csak
ellenőrzöm a lelkiállapotodat – folytatta. – Utána nem zavarlak, ígérem.
Nocsak, nocsak.
Még utóbb másik skatulyába kell tennem a pióca
feliratúból. No, de ne igyunk előre a medve bőrére, legyünk kemények, mint a
Tarzan sarka, mit nekem lenorillat, igaz?
– Oké. Csá
– biccentettem, és leléptem, mielőtt nekiállt volna a jelenlegi állapotomat
elemezni.
Meló után ott
várt, mintha el se mozdult volna. Mosolytalanul üdvözölt, bár nekem sem volt
kedvem vigyorogni, tekintve, hogy elég kemény órákat éltem túl. Némán mustrált
egy ideig, hirtelen a tenyerei közé fogta az arcomat, én meg paralízist kaptam.
Számítottam rá, hogy a következő pillanatban a betonra csattanok, mert Misha beveti
rajtam az egyetlen dolgot, amire képes, de szerencsétlenségemre nem ez történt,
csak kisebbfajta szívszélhűdést szenvedtem el. Végighúzta a hüvelykujját a
számon, majd a hajamba túrt, és a távolba révedve kijelentette:
– Éhes vagy
és fáradt. – Felvette a szigorú maszkját, és megint rám nézett. – A feladatom
szerint sokat kell veled lennem, de elmeséltem, mennyire hevesen tiltakozol ez
ellen. Ha együtt akarunk működni, kompromisszumra van szükség, de ezt majd
holnap megbeszéljük.
Felvontam a
szemöldököm.
– Ki akar
együttműködni kivel?
– Te
vele...ünk. Elmondtam már, mi a terv.
Fránya éhség.
Nem működött az agyam. Gőzöm sem volt, miről hadovál ez itt, és szerettem volna
beleharapni… egy húsos szendvicsbe.
– Ha
álmodsz, Attila kitörli a fejedből.
– Ja, hogy
az. És ha nem sikerül?
– Akkor
türtőzteted magad, és engeded, hogy megakadályozzalak.
Tényleg nem fért
a fejembe, pontosan mit akar ezzel. Mit számít neki egy nyamvadt ember élete?
Mit számít Istennek egy depressziós, szuicid semmirekellő?
– Múltkor
még nagyon nem így festett a helyzet – dünnyögtem. – Akkor a kivégzésemre
kaptál parancsot, nem testőrködni.
– Az emberi
élet…
– Hagyjuk a
maszlagot! – intettem. – Az igazat szeretném hallani, aztán hadd menjek utamra,
mert éhen halok. Csak így hopp, gondoltok egyet, hogy Gyépés Mariskát mégsem
kell kinyuvasztani, miután félig leszeltétek a fejét egy pallossal, vagy mi a rák?
– Már
előtte is látszott, hogy hezitálok. Rossz angyalt választottak – mormolta lehajtott fejjel. – Még nem kaptam ehhez hasonló feladatot. De ez nem azt jelenti, hogy
elbuktam, csak… csak találtam más megoldást.
– Óh, az
angyalkáknak is van szabad akarata?
– Bizonyos
mértékig – felelte elmélázva. – Parancsot szegtem, de volt más lehetőség.
– És ha nem
lett volna?
– Akkor
kivetnek a Mennyből.
– Heh?
– Elbukom –
vonta fel a vállát.
– Egy
nyavalyás ember miatt?
– Nem
hiszem, hogy ember vagy, de… igen. Ez volt a feladatom.
– Tehát egy munka
vagyok.
– Az a baj,
hogy több annál. – Misha megérintette az arcomat, és biztos voltam benne, hogy
a tenyere nyomán pörkölődni kezdtem, mint a disznó. Enyhe ingert éreztem, hogy
visítsak is.
– És nem
marasztaltak el emiatt? – hebegtem
iszonyú zavarban.
– Nem
tudják.
– De hiszen
„Isten mindent lát”.
– Ez nem egészen
így van, de most nem is fontos. Most már tudod a választ a kérdésedre, menj
ebédelni.
– Holnap is
jössz? – Na bumm, ez kellett. Mint egy álmodozó, szerelmes csitri, bakker.
Sürgősen húst kell ennem, aztán lenyomni két órát a konditeremben, újabb
húsadagot betolni és kiütni magam.
– Jövök,
Angi – mondta Misha, és elmosolyodott. Végigsimított a fejemen, aztán elsétált.
Tuti megőrültem.
Jöhet a gyépé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése