22
órát aludtam egyhuzamban. Kiütött két nyomorék Xanax. Összevakartam magam, de Timinek
nem szóltam egy szót se. Elég neki a világvége-mizéria.
Szóval
tegnapelőtt nem értem haza háromig. 14:28-kor átgázolt a terveimen az álombeli
sárga Ikarus meg egy piros Land Rover.
Álltam
a posta előtt, és azon tűnődtem, miért erre jöttem, hiszen kerülő. Aztán megláttam
a terepjárót. Akadály nélkül áthúzott a piroson legalább nyolcvannal, és ott
volt a zebra, a járdán a sok ember, a diákok, a kokárdák, a busz… Képtelen vagyok
leírni az élményt. Mintha kimerevítették volna a filmkockát, csak a Land Rover
sofőrjének rémült képére emlékszem, aztán kiesett minden.
Egyszer
csak elhúzott mellettem a sárga busz, a terepjárós fickó pedig az álló kocsiban
bámult rám, mint aki szellemet lát. Aztán elküldött az anyámba, utána elküldte
a járdáról lelépő népet is.
Lesodródtam
az emberekkel az útról, leültem a járda közepére, és ránéztem a posta előtti
óra számlapjára. Épp akkor váltott 14:28-ra. Másodszor. Akkor kezdtem el bőgni,
mint egy idióta.
Hogy
kerültem át a posta elől a zebrára fél másodperc alatt, amikor legalább harminc
méter a távolság? Hogy lehetett kétszer 14 óra 28 perc?
Mi
a franc volt ez az egész?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése